Étrendkészítő – fejlesztés alatt

Ideje hírt adnom egy készülődő projektről, mely az Étrendkészítő névre hallgat. Eredetileg KalóriaTáblának indult, lévén, hogy ténylegesen egy kalória táblázat folytán pattant ki az ötlet. Akkor még jó elnevezésnek tűnt a dolog, mivel csak egy kibővített kalória táblázatot akartam csinálni, mivel a neten lévőkben csak az alapanyagok listája van meg, tehát 200-300 termékből áll az egész. Ezt akartam én tovább bővíteni az internet lehetőségeivel, vagyis a közösség bevonásával. De alapvetően mit ér egy ilyen, ha nehéz használni?

Ez volt az a gondolat, ami elindította az étrendet készítő webalkalmazás tervezését, mely egyébként már egy fél éve folyik, ráadásul ezen a néven, de csak pár hete szúrt belém a gondolat, hogy esetleg be kéne regisztrálni a hozzá megfelelő domaint is :) Nos ez megtörtént, s tegnaptól már némi minimális funkcionalitással is bír az oldal, azaz megoszthatjátok velem az ötleteiteket, hogy szerintetek milyen egy étrendkészítő, mit kell tudnia, mi alapján készítsen el bármilyen tervet is és ezen felül bármi ami még eszetekbe jut.

A múlt félévben elkészült az oldal alap keretrendszerének alapja, egy egyszerű felhasználói regisztrációval és bejelentkezéssel spékelve, hogy prezentálható legyen a  rendszer működőképessége. Kicsit a meg nem értett zseni kategóriájában van az ember, amikor ezt a fázist fejleszti, azonnal felmerül a kérdés, hogy miért nem használ egy már kész CMS-t, aminek biztos fejlesztő tábora van, stb. Fejlesztettem félévig Drupal alatt és már lassan egy éve Joomla alatt is, sajnos ezek alapján általánosítanom kellett, hogy valószínű a többi ilyen sem alkalmas a számomra, s ha jól sejtem a Facebook sem ezek egyikén fut. :)

Jelen félévben az alapvető adminisztráció kiépítése a cél, ez lesz az alfa verzió, melynek a határideje az év vége, avagy a jövő év első napja. Ez sajnos még nem lesz elérhető a publikum számára, mivel a tényleges és hasznos felhasználói funkciók csak a következő félévre vannak tervezve. Papíron gyorsan meg lehet rajzolni, de kivitelezni azért más tészta és mindig fellép közben valami akadály, abból adódóan, hogy nem lehet mindent előre megtervezni. Ilyenek például az optimalizáció kérdései, későbbi cikkekben majd foglalkozok ezekkel.

Remélem jövő nyár környékére elkészül a béta verzió és nagyjából 1év múlva ilyenkor már megmutatható lesz a világ számára. :) Addig is várom az ötleteket, elképzeléseket, vad fantáziákat, hogy hogyan ugráljanak az ételek az étrendetekben, hogy az minél használhatóbb legyen számotokra! :)

1 hozzászólás a “Étrendkészítő – fejlesztés alatt” bejegyzéshez

  1. I was looking at some of your articles on this site and I conceive this internet site is really informative ! Keep on posting .

Szólj hozzá!

(kötelező)

(kötelező)